Az árnyékaink a falon maradtak, ezért vissza kell térnünk, hogy még egyszer, bontás előtt kultúrát adjunk a térnek. Teret adjunk a kultúrának.
Leépülésben lehet a legjobban építkezni, ezért az üres gyárcsarnokok után, most beköltözünk oda is, ahol már felkopott a padlószőnyeg, s lekopott a falakról a színes festék.
Helyükre világot jelentő deszka kerül, meg vásznak álló-, s mozgó képpel, vetített mozdulatokkal.
A csend is megtörik: le nem írt szavakkal; már rég leírt, de még fel nem olvasott hangokkal.
A művészet összes ága kanyarog majd a szűk folyosókon, üres szobákban, kihalt termekben meg-megállva. Hogy más is megálljon neki.
A kultúra új labirintusa épül fel egy hétvégére, amiben azonban minden út járható. Oda is, vissza is. Végcélja nincs azonban az útnak, mert a folyamatos mozgás, keresés, alakváltozás adja a lényeget. De el lehet veszni ebben a labirintusban is. Az eltévedés viszont itt nem jár veszélyekkel. Felemelkedést hoz, lelki gazdagodást… ami megmarad, s nem lebontható.